Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Grand theft auto IV autók

Motorok

Motorok listája

GTA

Faggio

A kis robogó ismét szerepel a játékban, ám ezúttal nem egy régi, lepukkant, hangos gépezetre kell gondolni. Egy új típus közlekedik az utakon. A hangja most is kicsit idegesítő, de legalább nem azt a reszelős-recsegős melódiát halljuk. Eleinte lassú, ám egy hosszabb egyenes szakaszon szép kis sebességre tud szert tenni. Ugratásra ugyan nem alkalmas, de egykerekezésre annál inkább. Kimondottan jó a wheelie-re, vagyis amikor az első kereket emeljük meg. A hátsó rész ritkán ér az aszfalthoz, ráadásul mégha érinti is a kátyukban nem bukik el a motor. Az alacsony sebesség miatt pedig időben ki lehet kerülni az akadályokat.

Mindig parkol egy Happiness Island déli oldaán és Middle Park-ban a Quartz Street-en.

GTA

Freeway (Western Motorcycle Company)
Szívtipróknak való elegáns paripa, melyet többnyire Bohan déli részén lehet találni. Egyenes szakaszon képes elég nagy sebességre felgyorsulni. A kanyarokat jól veszi, de a kézifék mellőzendő, az ugyanis kicsit rosszul fog és a gép hátsó része könnyen kifordulhat és magával rántja az egész motort. Ugratásokra nem alkalmas, esetleg csak a legegyszerűbb helyeknél lehet vele próbálkozni, egykerekezni pedig csak néhány másodpercig képes.

GTA

Hellfury (Western Motorcycle Company)

A Hellfury az alapjátékban az Angels Of Death nevű motoros banda járműve. Ránézésre a Freeway-hez hasonló típusú motornak néz ki, ám annál meglepőbb tulajdonságokkal rendelkezik. Nagy sebességre képes felgyorsulni és azonnal szembetűnik, hogy a kanyarodás nagy sebesség mellett is szépen megy. A fékei is jól fognak, szükség szerint hamar meg lehet állni vele. Különleges ugratásokhoz is alkalmas.

Mindig parkol kettő Boabo negyedben a Mohanet Avenue-n a Brightback Co. épülete előtt.

GTA

NRG 900 (Shitzu)

A játékban a legjobb versenymotor az NRG 900. Több kinézetben is megjelenik, amit az elülső lámpa alakján lehet észrevenni.  Bár a program nem jelzi, a felirat mutatja, hogy az egyik F típus, a másik pedig RR. Mindig két színű festésben lehetlátni. Hatalmasakat lehet vele ugratni és az egykerekezés is viszonylag könnyű, bár a hátsó rész mindig eléri az aszfaltot, ha nem vigyázol, így kisebb akadályokban megperdülhet. A fékei is fognak, ha elvesztenéd felette az uralmat ne aggódj, általában egy erős kézifék után hamar lelassul és újra egyenesbe állíthatod a járművet. Természetesen alkalmazható mutatványok végrehajtásához, ráadásul elég strapabíró.

Van egy autószalon Westdyke-ban, ami tele van NRG 900 motorokkal. A Francis International Airport két parkolójában is parkol egy-egy, az egyik a rádiótoronynál, a másik a déli kapuhoz közel.

GTA

PCJ 600 (Shitzu)
Ez egy másik sportmotor, valamivel gyengébb, mint az NRG 900.  Ez is két típusban jelenhet meg. Az egyiknek elől egy nagy lámpája van, a másiknak egymás mellett két kicsi. Valamivel lassabban gyorsul fel, de szintén nagy sebességre tud szert tenni. A féktáv kicsit hosszú, de ha billegni kezd könnyen kezelhető. Ugratásokhoz remek választás, Egykerekezéseknél viszont ugyanaz a hátránya, mint a másik gyors motornak. Wheelie-kor leér a hátulja, így megpattan az aszfalton, ráadásul a nagy sebesség miatt nehéz időben kikerülni az előtted haladó járműveket.

GTA

Sanchez (Maibatsu)
A Sanchez már ismerős lehet a GTA Vice City-ből. A remek krosszmotor a negyedik fő Grand Theft Auto epizódban is jelen van, a modellje pedig inkább a GTA San Andreas-ban látottra emlékeztet, csak itt kidolgozottabb és piszkosabb a motor. Bár nem egy sportmotor, elég gyorsan lehet vele száguldozni, a fékei miatt pedig kifejezetten érdemes használni. Rendeltetésének megfelelően terepen is kezes, így a galambok lelövésekor érdemes használni.

GTA

Zombie (Western Motorcycle Company)
Ez Freeway-hez hasonló motor elől két kis kör alakú lámpával. Többnyire fekete színben jelenik meg, a The Lost motoros bandák gépjárműve az alapjátékban. Nagyon jó a gyorsulása és a végsebessége is egész jó, de igazán a fékei miatt érdemes használni. Ugratások teljesítésére is alkalmas, de persze az egyszerűbb, akadálymentes terepeken, nagy távolságot repülni a Zombie sem tud. Egykerekezni azonban egyáltalán nem lehet vele.
 

 

Autók

Autók listája

GTA

Admiral (Dundreary)
Az Admiral-t eddig egy régi klasszikus négyajtósként ismertük  meg a GTA Vice City-ben, a Grand Theft Auto IV-ben pedig egy elegáns szedán, viszonylag új gyártmány. Szépen néz ki, de a látvány nem minden. A sebessége átlagos, de lassan gyorsul fel. A fékei nem a legjobbak, ráadásul a kanyaroknál nagyon le kell lassítani, de mindez előnyére válik, ha elveszítjük felette az uralmat, mert könnyű újra egyenesbe állítani. Az ütközéseket is jól tűri.

GTA

Airtug

A reptéri kis gépezet a GTA San Andreas-ból viseli nevét, de az kapott egy kis előtagot, nehogy öaszetévesszük a Tug nevű hajóval, így végül  az Airtug nevet viseli. Nem csak a reptéren jó használni. Bár nem egy sportkocsi jó vele furkiázni, mert épp olyan sebességre gyorsul fel, hogy érezzük, mozgásban vagyunk. A fékei remekül fognak, ráadásul a végsebessége mellett nagyon jól be lehet venni a kanyarokat. Sajnos ha ütközik többnyire fordul néhányat, de olyan nehezen fordul elő, hogy a főhős előreesik.

A reptéren több is parkol.

GTA

Ambulance (Brute)

A mentőautót a fejlesztők úgy alkották meg, hogy gyorsan kiérhessen a sérültekhez, így a végsebessége elég jó. A fékei nem tökéletesek, de lassulás szempontjából a legjobbak között van. Alakjának köszönhetően egy monstrumnak tekinthető, így ha ütközik nehezen térül el, de kicsit megtántorodik.

Ambulance mentőautók mindig parkolnak Leftwood, Northern Gardens, Schottler, Lancaster és City Hall negyedk kórházai előtt.

GTA

Banshee (Bravado)
A Banshee külsőleg nagyon hasonlít a GTA3-ban megismert modellre. Ezúttal is az egyik leggyorsabb jármű a játékban. Hamar felgyorsul és ha szükség van rá pár másodperc alatt lelassul, de nem csak ezért érdemes ezt a járművet választani. Nagy sebesség mellett is könnyen kezelhető, szinte el sem kell mozdítani a kart, illetve le sem kell nyomni az A, D billentyűket, már fordul is. Úgy száguldozik, mint egy ágyúgolyó, ha nekiütközik valaminek ő kerül ki győztesen, mintha mi sem történt volna megy tovább.

GTA

Benson (Vapid)
A Benson a negyedik epizódban egy szép nagy teherautó lett, méretéhez képest jó végsebességgel és fékekkel. A kanyarokat alacsony sebesség mellett lehet bevenni vele, de kézifékes rásegítéssel ez nagyon ügyesen megoldható nagyobb sebességnél is. Ez is egy hatalmas monstrum, ha száguldozunk vele semmitől sem tántorodik meg.

GTA

Biff (HVY)

A Biff egy új teherautó a Grand Theft Auto sorozatban. Társaihoz képest gyenge, mivel nem valami gyors, bár ez a méreteit figyelve érthető, de a fékei sem fognak valami jól, illetve ha szépen szeretnénk bevenni vele egy kanyart nagyon le kell lassítanunk. Ha nekiütközünk vele az előttünk haladóknak nem térül el, de nagyon le lassul, az akadályokat nem képes eltolni maga elől. Két változata van. Az egyiken nincs semmi, a másik homokot szállít.

Mindig parkol kettő South Bohan negyedben a Gainer Street-en.

GTA

Blista Compact (Dinka)
A Blista Compact semmit sem változott. Ugyan az a kétajtós kupé, amit a GTA Vice City-ben ismertünk meg. Bár egy hétköznapi autónak látszik elég nagy sebességre tud szert tenni, üldözésekhez mindenképp jó választás, ráadásul ha fékezni kell számíthatunk rá. A kanyarokat nagy sebesség mellett is jól veszi, ha rásegítünk egy kicsit kézifékkel. Az egyetlen hátránya, hogy ha ütközik valamivel meg kell állítani, mert forogni kezd.

GTA

Bobcat (Vapid)
A Bobcat ismét egy kétajtós pickup, de külsejében teljesen megváltozott. Kemény vasszerkezetet irányíthatunk, ami az ütközésekkor a javára válik, de ez az egyetlen jó tulajdonsága. Nem gyors, a fékei borzalmasak, a kanyarokat kis sebesség mellett is nagy ívben veszi.

GTA

Boxville (Brute)
A Boxville furgon is régi ismerős. A modell most már sokkal jobban hasonlít az eredeti mintájára, a változás főleg a hátsó részen figyelhető meg. A sebessége elég jó, a fékei átlagosak, de a kézifék borzalmas dolgokat képes művelni vele, így azt nem érdemes használni. A kanyarokat lassan kell bevenni vele, mert csak úgy képes fordulni. Ha ütközik valaminek nagyon lelassul.

GTA

Buccaneer (Albany)
A Buccaneer-rel már találkoztunk a GTA San Andreas-ban. A modell nem sokat változott, mindössze részletesebb kidolgozást kapott, bár talán a hátsó rész nem lejt annyira. A végsebessége nem rossz, de a fékei nagyon rosszak, ami általában jellemző a régi járművekre a játékban. Először úgy tűnik, hogy nehezen veszi a kanyarokat, de forduláskor hirtelen mintha bevetne egy félretett energiát és löketszerűen hamar befordul.

GTA

Burrito (Declasse)

A Burrito neve is már ismerős lehet számunkra. A Grand Theft Auto IV-ben a modell kicsit szélesebb lett. A többi furgonhoz képest elég jó a végsebessége és a fékei is viszonylag megbízhatóak, bár képes továbbcsúszni, így a kéziféket is érdemes olyankor bevetni, de csak olyankor, mert nagyon ki tudja fordítani a hátsó részt. A kanyarokat csak nagyon kis sebességgel lehet jól bevenni vele.

Mindig parkol egy közel a parkolóházhoz Westdyke negyedben, illletve Leftwood negyedben a Plumbers Skyway és a Franklin Street között.

GTA

Bus (Brute)

A Bus egy teljesen új modell. Nem hasonlít sem a túristabuszra, a korábbi epizódokban megtalálható Coach-ra, sem a szintén korábbról ismert régi Bus-ra. Sokkal inkább hasonlít New York tipikus városi buszaira, ami egy kis realisztikusságot ad a városnak. Jellegzetes színe a zöld. A sebessége nem nagy, de legalább hamar meg lehet vele állni. Viszont ha egy rinocéroszt keresünk a legjobb választás, mert gyakorlatilag nem tud megtántorodni, ami előtte van azt viszi magával.

Mindig parkol több is nagy buszmegállóban Downtown-ban, Star Junction-ben, illetve a Bus Lane-en Fishmarket Sotuh-ban.

GTA

Cabby (Schyster)

A Cabby egy ötajtós taxi, ami újdonság a Grand Theft Auto sorozatban.  Algonquin-ban találkozhatunk vele. A modell a Minivan-é alapján készült. Lassan gyorsul, de jó a végsebessége és a fékeire is számítani lehet. A kanyarokat is jól veszi közepes sebességnél, de vigyázni kell, nehogy a hátsó rész kicsúszon. Nagy alakjának köszönhetően az ütközések után nem kell sokat foglalkoznunk azzal, hogy kiegyenesítsük a járművet.

GTA

Cavalcade (Albany)
A Cavalcade egy új, ötajtós terepjáró. Lassan gyorsul, de aztán bámulatos sebességgel képes haladni. Ha kanyarodni szeretnénk nem szükséges nagyon lelassítani, de a fékei nem a legjobbak. Az ütközéseket nem bírja, ráadásul gyakrak kirepül a játékos az ablakon.

GTA

Cavalcade FXT (Albany)
A Cavalcade FXT ugyanolyan tulajdonságokkal rendelkezik, mint az egyszerű Cavalcade. A különbség a kinézetében rejlik, ugyanis ez egy négyajtós, pickup modell.

GTA

Chavos (Dinka)
Ez egy négyajtós szedán, amit eddig nem ismerhettünk. Bár tud gyorsan menni nagyon sokáig tart, amíg felgyorsul, ráadásul a fékei borzalmasak, a kanyarokat pedig szinte mindig egyenesen veszi be, vagyis nagyon le kell velel lassulni, hogy a kereszteződésben be tudjuk vele venni a kanyart.

GTA

Cognoscenti (Enus)

A Cognoscenti szintén egy új jármű a Grand Theft Auto sorozatban. Egy igazi luxus négyajtós. A nagy végsebessége szintén egy előnye, de a fékei nem az igaziak, és sajnos ha kanyarodni szeretnénk a hátsó rész kicspszik. Mindenesetre a gyúrsutakon jó használni, ha valamivel ütközik van olyan erős, hogy eltolja az akadályt ahelyett, hogy kiperdülne.

Mindig parkol Westdyke negyedben Jimmy Pegorino háza előtt.

GTA

Comet (Pfister)
A Comet már régi ismerős és ismét egy Porsche modellre emlékeztet. Ezúttal kupé változatot készítettek a fejlesztők. Eszméletlen gyors jármű és a fékei is kitűnőek. A kanyarodási is jól megy vele. Ha beindul megállíthatatlan, vagyis ha előtte van egy másik jármű azt viszi magával, de ha kifordul nem lehet stabilizálni.

GTA

Contender (Vapid)
A Contender egy új pickup, amelynek a fájlok alapján eredetileg E109 lett volna a neve. Lassan, de biztosan gyorsul és szép sebességre szert tud tenni. A kanyarodás nem a legegyszerűbb vele és a fékein is lenne mit javítani, viszont egy állat, az ütközéseket jól bírja.

GTA

Coquette (Invetero)
A Coquette egy teljesen új sportkocsi, de sokak nagy kedvence lett. Szinte még be sem ültünk de máris száguldunk. Ha meg kell állni bízhatunk a fékeibe és a kanyarokban sem hagy cserben. Ha beindul nem könnyű megállítani, minden visz magával, de néha megunja a dícséretet és hirtelen kiperdül, mert nehéz a hátsó része.

GTA

DF8-90 (Imponte)
A DF8-90 is új autó, a tulajdonságai pedig teljesen átlagosak. Se nem jó se nem rossz, mert tud gyorsan haladni, mégha nem is gyorsul fel pár másodperc alatt. A fékei talán kicsit gyengén fognak, a kanyarokat pedig nem lehet gyorsan bevenni vele. Az ütközéseket nem bírja jól, hacsak nem a végsebesség mellet ütközünk a másik jármű közepébe.

GTA

Dilettante (Karin)
A Dilettante-t már ismerhetjük egy előzetes videóból. Hibrid meghajtású ötajtós jármű. Bármennyire is környezetbarát, nagyon lassú, de legalább hamar meg lehet vele állni. A kanyarokat nagyon lassan kell bevenni vele, az ütközéseket pedig nem nagyon bírja.

GTA

Dukes (Imponte)

A Dukes egy új izomautó. A hangja nagyon sokat elárul róla. Zene a tuningot kedvelőknek. Szépen egyenletesen gyorsul fel a végsebességére, ami elég nagy. Korához képest bízhatunk a fékeiben. Sajnos van egy nagy hátránya, amit nagyon megérzünk a vezetése közben. A hátsó rész nagyon nehéz, ami könnyen kifordul. Ezért lassan kell venni vele a kanyarokat és vigyázni kell az ütközésekre.

Több is parkol Tudor-ban a régi Sprunk gyár mögött.

GTA

Emperor (Albany)

Az Emperror neve már ismerős lehet, ezúttal azonban egy régi klasszikus négyajtós modell kapta ezt a nevet. A végsebessége nem nagy, a fékei tűrhetőek, a kanyaroknál viszont le kell lassítani vele. A Dukes-hoz hasonló problémája, hogy a hátsó része sokszor kicsúszik, de nem annyira, mint a kétajtós izomautónál, viszont érezhető. Két változata van. Az egyik jól karban tartott, a másik egy rozsdás pöfékelő, lassú változat.

Mindig parkol egy Industrial-ban a Dukes Bay Bridge melletti parkolóban és a Munsee Avenue-n.

GTA

Enforcer (Brute)
Az Enforcer egy hatalmas fekete doboz. A kommandósok egy kicsit lassú járművet kaptak, aminek nagyon rosszak a fékei, de mindenesetre felér egy buldózerrel, hiszen mindent visz magával, jól bírja az ütközéseket. A kanyarodás előtt annak ellenére, hogy nem egy nagy sebességű jármű le kell lassulni, különben felborlu és nem lehet felállítani.

GTA

Esperanto (Albany)

Az Esperanto név máris ismerős lehet, azonban az új modell semmiben sem hasonlít a Grand Theft Auto III szériában megismertre. Ez úttal egy régi négyajtós szedán kapta ezt a nevét, aminek bár nem nagy a végsebessége korához képest elég jó fékekkel rendelkezik. A kanyaroknál lassítani kell vele. A tömény vasszerkezetnek köszönhetően jól bírja az ütközéseket.

Mindig parkol egy Broker-ben a Wenrohronon Avenue-n.

GTA

Faction (Willard)
A Faction egy filmekből jólismert kétajtós hétközneap autó szép hanggal. Bár lassan gyorsul fel elég nagy sebességgel lehet vele száguldozni. A kanyaroknál lassítani kell vele, de a fékei egész jók. Az autókkal való ütközéseket jól bírja, de a lámpaoszlopokat nem kedveli.

GTA

Feltzer (Benefactor)
A Feltzer név a GTA San Andreas-ból már ismerős lehet, ezúttal azonban egy modern típus kapta ezt a nevet. A hangja elárulja, hogy jól gyorsul és bámulatos végsebességre képes szert tenni. A fékei nagyon megbízhatóak. A kanyaroknál nagyon le kell lassítani vele és a Dukes-hoz hasonló nagyon nehéz a hátsó rész, ami ilyenkor és az ütközésekkor nagyon szembetűnő következményekkel jár.

GTA

Feroci (Bravado)

Ez egy elegáns négyajtós szedán. Lassan gyorsul fel egy egész jó sebességre, de ez inkább egy hétköznap autó, ezért nem lehet vele száguldozni. A fékei sem a legjobbak. A kanyarokat viszont szépen veszi, kicsit úgy tűnik, hogy kifordul a hátsó rész de már reflexből jön, hogy ilyenkor hirtelen rátaposunk kicsit a fékre és már egyenesben is van az autó. Az ütközéseket jól bírja, de hamar elkezd füstölni, nem bír ki sokat. Két modell van. Az egyik egy civil változat, amin néha tuning elemek is vannak, a másik pedig egy FlyUS festésű vámszabad változat.

A reptér környékén több flyUS változat is parkol.

GTA

FIB Buffalo (Bravado)
Az FIB ismét egy négyajtós szedánt kapott. A modell kicsit rémisztően fest, igen komoly járműnek néz ki. Ennek megfelelően nagy sebességre képes felgyorsulni és rendkívül jó fékekkel rendelkezik. Az ütközéseket is általában jól bírja, viszont a kanyarok kifognak rajta.

GTA

Fire Truck (MTL)

A tűzoltóautó nagyon kidolgozott modellt kapott. Érdekessége, hogy ebben a járműben fegyvert nem használhatunk, csak a vízágyúval szórakozhatunk. Gyors jármű, de rosszak a fékei és a kanyarok előtt nagyon le kell lassítani.

Mindig parkol egy-két példány a tűzoltóállomások parkolójában  Acter Industrial Park-ban, Berchem-ben, Northwood-ban, Fishmarket South-ban, Northern Gardenes-ben, Rotterdam Hill-ben és a Francis International Airport-nál.

GTA

Flatbed (MTL)

A Flatbed egy hatalmas teherautó. Méretéhez képest gyors, de valójában nem nagy a végsebessége. A fékei nem a legjobbak, de a kanyarokat nagyon jól veszi. Mivel egy monstrum mindent visz magával, az úton nem akad olyan akadály, amit ne tudna elvinni magával. Érdekes, hogy ha oldalraborul talpra lehet állítani. Három változata van. Többnyire vagy egy üres platójú vagy egy konténert vivő változat jelenik meg, de ritkán előfordul emelődarus is.

Mindig parkol egy Purgatory-ban az építkezésen, illetve a Fulcrum Avenue-n Tudor negyedben.

GTA

Forklift (HVY)
A Forklift nevet ismét a jól ismert targonca viseli. Ezúttal csak sárga színben jelenik meg. Mivel csupán egy munkagép nem gyors, de hamar meg lehet vele állni és az ütközéseknek nagyon jól ellen tud állni. A kanyarodást óvatosan kell véghez vinni, mert először mintha nem reagálna a gép az instrukciókra, de aztán hirtelen megindul. Sajnos villáit nem tudjuk le-fel mozgatni.Több is előfordul Happiness Island-en, Acter Industrial Park-ban, Port Tudor-ban, Tudor-ban és East Hook-ban.

GTA

Fortune (Vapid)
A Fortune modellje emlékeztet a GTA San Andreas-ban megismertre, ez viszont kicsit kidolgozottabb, változás az elülső és a hátsó lámpáknál figyelhető meg. Egyenletesen gyorsul fel elég nagy sebességre, a fékei pedig se nem jók, se nem rosszak. A kanyarokat is jól veszi, csak el kell engedni a gázt. Ettől éppen annyit veszít a lendületéből, hogy gyorsan be tudjon fordulni. Az ütközések hátráltatják.

GTA

Futo (Karin)
A Futo egy kis hétköznapi kétajtós autónak néz ki, de rendkívül jó tualjdonságokkal rendelkezik. Nagyon nagy sebességre fel tud gyorsulni másodperceken belül, a fékei nagyon megbízhatóak, ráadásul az ütközéseket is jól viseli. Mivel kicsi a dugókból könnyen ki lehet vele jutni. Mindenképp jó választás. A kanyaroknál kicsit fékezni kell, de ez sem olyan borzalmas.

GTA

Habanero (Emperor)

A Habanero egy ötajtós hétköznapi autó. Bármennyire is ügyesnek néz ki lassan gyorsul és nem nagy a végsebessége, a fékei rosszak és a kanyarokat is lassan kell bevenni vele. Talán az ütközéseknél jöhet jól, mert azt többnyire jól bírja, de egyébként a legtöbb autó jobb nála.

Bár sehol sem parkol állandóan, Alderney City-ben rengeteg közlekedik az utakon.

GTA

Hakumai (Dinka)

A Hakumai kinézetre sokakat a GTA San Andreas-ban megismert Previon-ra emlékeztet, ám ez egy négyajtós szedán, nem pedig kétajtós. A hangja nagy, de kicsit lassan gyorsul ehhez képest, viszont gyors. A fékei elég jól fognak, viszont ha a kéziféket használjuk az borzalmas dolgokat képes művelni. A kanyaroknál le kell lassítani, az ütközéseket jól tűri. Az albánok bandajárműve. Érdekesség, hogy ki fel lehet nyitni a fényszóróit az akciógomb segítségével.

GTA

Huntley Sport (Vapid)
A sportterepjáró rendkívül nagy sebességre képes felgyorsulni viszonylag rövid idő alatt. A kanyarrokat jól veszi a négyszemélyes autó és a fékei is jól fognak. Stabil karosszériájának köszönhetően győztesen kerül ki a nagyobb ütközésektől, ám ha az oldalára borul kicsit nehézkes visszaállítani. Ha elveszítjük az irányítást a jármű felett, ez a típus hamar stabilizálható. Főleg Algonquin keleti van belőle és általában a parkolóhelyeken parkol. Érdekesség, hogy Brucie hajós kirándulásai után kapunk egy egyedi, színváltós típust.

GTA

Infernus (Pegassi)
Az Infernus sokak nagy kedvence. Rendkívül gyors autó, kinézetre sem csúnya, ráadásul az egyik legkezesebb jármű a játékban. A hatalmas végsebesség ellenére jól kanyarodik, a fékei nagyon jól fognak, a gyorsulása elképesztő, hiszen alig szállunk be már csak futólag látjuk elsuhanni a fákat és az épületeket magunk mellett. Tömzsi alkatának köszönhetően majdnem egy nagy egybefüggő téglatest, így az ütközéseket jól tűri. Többnyire a többjátékos módokban találkozhatunk vele az utakon, az egyjátékos módban muszáj a történet során kapott példányba, vagy egy nagyon hasonló szuperkocsiba ülni, hogy megjelenjen többnyire Algonquin keleti részén és az Algonquin-Dukes Expressway-en.

GTA

Ingot (Vulcar)
Az ignot egy remek kis kombi autó portos és elegáns verseny kerékkel és kormánnyal. A motor hangja is nagy. Elég jól gyorsul és kanyarodik. A strapát is jól bírja ajánlatos vele városnéző körútra vinni. Általában Broker keleti részén fordul, elő ahol az orosz maffia emberei furikáznak, vele máshol kevésbé fordul elő.

GTA

Intruder (Karin)
A játékban megtalálható egyik legmodernebb négy ajtós szedán már jóval modernebb, mint a San Andreas-i  megfelelője. Nagyon jó városi cirkálásra mivel nagyon jó ABS fékei vannak, jól kanyarodik gyorsul és a törése is elfogadható. Az Alqonquin-u triád is ezt a kocsit használja, amit nagyon szépen tuningoltak: Különleges bordó szín és körbe van spoilerezve illetve a triádot jelképező sárga csík a kocsin. A kocsi Algonquin szinte bármely részén megtalálható.

GTA

Landstalker (Dundreary)
Ezt a járművet jól ismerhetjük mivel a GTA III óta minden egyes részbe beletették a fejlesztők. Sikerének kulcsa hogy jól megy terepen gyors, mobilis. Bár a negyedik fő epizódban inkább családi autó, amit jelez kisebb sebessége, lassabb gyorsulása és gyengébb fordulása. Viszont még mindig ajánlott a zsúfolt belvárosban mivel szinte nincs olyan kocsi, ami meg tudná állítani, főleg mivel nehezen törik.

GTA

Laundromat (Declasse)
A Laundromat az egyik Hove Beach-i mosoda furgonja. Ez egy speciális festésű Burrito, az alapmodellel azonos tulajdonságokkal, ám különlegessége, hogy csak egyszer látjuk, mégpedig a Hung Out To Dry c. küldetésben. Csak akkor szerezhetjük meg, ha nem a bejárathoz megyünk, hanem hátul eltulajdonítjuk a járművet, de ezzel elbukjuk a küldetést.

GTA

Lokus (Emperor)
Új modell a sorozatban és igen jól szerepel az intruder után ő a második legjobb a luxusautó kategóriában. Alkalmas a városi császkálásra jól farol, de versenyzésre nem alkalmas. Több küldetésben is előfordul. Alquincum és Alderney gazdagabb területein fordul elő.

GTA

Manana (Albany)
A  GTA III óta előfordul minden epizódban a kicsi 2 ajtós coupé bár nagyon gyenge kocsi és fölösleges, de a GTA IV-ből sem hagyták ki a fejlesztők. Hála itt egy 70-es évek beli luxusautóként jelenik meg, vagy nyitott tetővel vagy vászon tetővel. Dizájnosabban és elegánsabban néz, ki jól mutat Dukes/Broker régi kerületeiben ám a régi verziók összes rossz tulajdonságát átörökítették belé. Lassú, kezelhetetlen, egyszóval az egyik legrosszabban irányítható kocsi a játékban.

GTA

Marbelle (Marbelle)

Szintén új kocsi az epizódban egy 70-80-as évek beli négy ajtós hátsókerekű szedán. Magas has magasságának köszönhetően elég jól irányítható sebessége közepes, a legtöbb piti Gengszter is ezt a kocsit használja. Előfordul Liberty City minden szegényebb városrészében.

Mindig parkol egy a Lancaster-i földalatti parkolóban, valamint Broker-ben a Wnrohronon Avenue-n.

GTA

Merit (Declasse)
Funkciója ugyanaz mint a San Andreasban a város legnépszerűbb szedánja. Ebből fut a legtöbb az utakon nagyon jó kocsi modern tűrhető a gyorsasága, kezelhetősége, 2-3 frontális ütközést is túlél. Szóval ha gyorsan menekülnöd kell és látsz egy parkoló Meritet akkor nyugodtan válasszátok menekülésre. Kitűnő képességeit más sem bizonyítja mint hogy a Police Patrolnak és a taxinak is a Merit az alapja.

GTA

Minivan (Vapid)
A Minivan egy új mikrobusz a részben. Ez képezi a Cabby taxit is, tehát tulajdonságaiban ugyanaz a két modell. Előfordul tetőspoileres változatban is.

GTA

Moonbeam (Declasse)
Ez a kisbusz  is szerepelt mindegyik részben a GTA3 óta, sőt még az alakja sem változott lényegesen. Egy csomagtartó van a tetején, egy létra a hátulján, de akár pótkerék is lehet. Mindig idegeskedünk,  ha belé megyünk, mert jó masszív, mint egy tank így élvezetes ebba volánja mögött ülni. Sajnos elég körülményesen megy lehet tényleg tank alapra épült a kocsi. Másik hibája hamar törik és ritkán lehet találkozni vele.

GTA

Mr. Tasty (Brute)

 A fejlesztők most nem a jól ismert Mr .Whoopy fagylaltos kocsit rakták bele a játékba hanem ezt az új modelt. Kinézetre láthatjuk hogy a Boxville-re épült, bár tulajdonságában kicsit eltér, könnyebben  irányítható és gyorsabb. Általában Alquincumban fordul elő sajnos nem lehet fagylaltot eladni, sőt egyáltalán nem mennek az emberek fagylaltozni. Viszont jókat lehet vele hülyülni, és a dudát működtető billentyűt lenyomva hat féle dallamos zenét tudunk lejátszani, köztük a játék nyitózenéjét.

Sajnos sehol sem parkol, de ritkán felbukkan Middle Park keleti részén, valamint Broker és Dukes városrészekben.

GTA

Mule (Maibatsu)

Ebből a részből sem hagyták ki a jó öreg Mule teherautót bár teljesen új modelt kaptunk és hála a tulajdonságai is jobbak, mozgékonyabb jobb a gyorsulása  kanyarodása is. Több küldetésben is előfordul. Szeretik a csempészek használni és a városban lévő üzletek és vállalkozások is ezzel a kocsival fuvarozzák  a termékeiket hat féle embléma tűnhet fel a kocsi oldalán. Általában minden gyártelep körül megtalálható.

Mindig parkol egy az egyik Francis International Aiprot-i terminál környékén, Berchem-ben az Aspdin Avenue-n, a Fulcrum Avenue-n Tudor-ban és a Hardtack Avenue-n Acter-ben.

GTA

NOOSE Cruiser (Vapid)
A NOOSE emberei használják ezt a kocsit , ami tökletesen megegyezik a Police Cruiser-rel kivéve hogy ennek nem police hanem NOOSE embléma van az oldalán. De a látszat csal sokkal gyorsabb és megbízhatóbb mint mezei rendőrségi változata. Tovább is bírja az ütközéseket. Hárrmas szintű körözésnél  kezdenek el üldözni illetve kordonban próbálják elálni az utunkat.

GTA

NOOSE Patriot (Mammoth)
Szintén a nemzetbisztonsági hivatal emberei használják hármas körözési szintnél. A kocsi a Patriot-ra épül külsejében meg is egyezik vele, viszont erősebb motorja van és jobb kereke így gyorsabb de vigyázni kell mert nagy sebességnél szeret kicsúszni a kanyarokban.

GTA

Oracle (Ubermacht)

Új modell szintén és nem is akármilyen! Négy ajtós szedán de a sport és a luxus kategóriába is bekerülhet.  Gyönyörű futurisztikus, sebessége kielégítő jól veszi  a kanyarokat és a törése is kiváló.  Több plakáton és TV műsorban is észre lehet venni  ami bizonyítja hogy az egyik legjobb kocsi a kategóriájában.

Gyakran parkol egy-egy példány az Albany Avenue-n és a Franklin Street-en Steinway negyedben.

GTA

Packer (MTL)

Az új Packer teljesen máshogy néz ki, mint a korábbi részekben megszokott modell. Rövidebb a tengelytávja, így jobb a kanyarodása, bár a sebessége még mindig alacsony. Három változatban fordul elő: vagy egy tartály van mögötte, vagy egy kocsitartó rámpa, vagy ugyanez csak vízszintesben. Sajnos nem lehet kocsikkal felmenni rá, mert a rámpa nem ér le a földig.

A gyártelepek körül megtalálható és a régi Sprunk gyár mögött mindig parkol is egy.

GTA

Patriot (Mammoth)
A nagy hazafi ismét közöttünk van. Szépen feljavították gyönyörűen néz ki  több variánsa is van a városban gyönyörű az amerikai zászlós változata és több nagymenő is ezzel a kocsival jár-kel a városban. Magas a hasmagassága így konnyedén áttudunk menni az alacsony kocsikon. Kicsit nehéz így szeret kibillenni. Sok helyen előfordul. A rendőrség is használja a keményebb NOOSE Patiot változatát.

GTA

Perennial (Dinka)

Az eddig részekkel ellentétben most nem egy Mini Cooper féle kocsit kaptunk hanem egy igazi modern családi kombit. gyönyörű, futurisztikus, szép üveg teteje van vagyis a látszat szép de mit takar? egy nagy zömök kocsi rosz irányíthatósággal. A reptér területén tálálkozhatunk a FlyUS reptéri taxi változatával ami talán kicsit gyorsabb. Érdekesség talán easter egg hogy a Chinatown Warsba a régi GTA III-mas modell került.

A flyUS változat minsig parkol a Francis international Aiport környékén.

GTA

Peyote (Vapid)
Egy letünt kor hírvivője a legrégebbi kocsi a játékban. Ez az 50-es évek beli két ajtós luxus csoda tényleg impozáns van nyitott tetős és vászon tetős formában is sőt találkozhatunk olyannal amiben leopárd mintás a kárpit vagy pótkerék van a csomagtartón. Lassan gyorsul de tőrhető a végsebessége  és jókat lehet vele farolgatni csak vigyázni kell vele mert könnyen kicsúszhat. A játék elején fordul elő legtöbször Dukes/Broker-ben.

GTA

Phantom  (Jobuilt)

Az egyetlen kamion a játékban, szép is, jó is, tökéletes. Sokszor jól jön akár meneküléskor akár küldetésben utat tutira tudunk vele csinálni. Jól megy a kanyarodása is tőrhető.

Több helyen is parkol a városban, példul a reptér déli részén, Port Tudor-ban, a benzinkútnál Steinway-ben és Purgatory-ban.

GTA

Pinnacle (Annis)
Egy szép négyajtós szedán, jó kocsi az Ooracle-nél kicsit jobb mert gyorsabb és a kanyarokat is jobban beveszi. Többnyire Alderney északi réazén fordul elő.

GTA

PMP 600 (Schyster)

Egy gyönyörű luxusautót kaptunk ami nagyon hasonlít egy Chrysler-re. Gyors jól veszi a kanyarokat de ki is lehet vele fordulni és vigyázni kell rá mert hamar törik. A tehetősebb rétegek engedhetik meg maguknak ezt a járgányt többek között  a zsidók az olasz maffia akik enyhén tuningolt változattal róják Little Italy utcáit.

GTA

Police Cruiser (Vapid)

Mint látjuk egy régi típusú rendőr autó amely egy Ford Crow-ra emlékeztet minket. Mivel rendőrautó szinte minden tulajdonsága kiváló szó szerint. Majdnem mindegyik rendőrörsön megtalálhatjuk de nem ajánlatos feltörni őket mert a yard a nyakunkra száll. Viszont  van pár amik sikátorokban rejtőzködnek így simán elköthetjük őket, és nemcsak poénból érdemes ellopni őket hanem mert a rendőrségi adatbázis segítségével körözött bűnözőket is elkaphatjuk a városban

GTA

Police Patrol (Declasse)
A merit alapra épült rendőrautó sokkkal szebb mint a cruiser de az érdemei kicsit rosszabbak. Bisztonságosabb tehát nem úgy gyorsul kanyarodik mint társa. a kanyarodása tűrhető szintén megtalálható a rendőrségeken az utcákon és néhány sikátorban. Vele is elvégezhetjük a bűnüldözés mellékküldetéseket.A rendőrkapitányságok előtt parkol.

GTA

Police Stockade (Brute)
A rendőrség által használt szállító jármű. Külsőleg belsőleg nagyjából  megedgyezik a securicarral  csak a nagy alma városának klasszikus rendőrségi színét kapta a fehér-kéket. A rendőrség a bűnözők szállítására az útblokádok kialakítására és a speciális kommandók szállítására használják a járművet. Sajnos csak két-három küldtés alatt látjuk őket küldetésen kívül nem fordulnak elő.

GTA

Pony (Brute)

A kis furgon is ismerős  számunkra szinte pontosan úgy néz ki mint a GTA III-mas  érás változatai, bár tulajdonságaiban változott; sokkal gyorsabb élvezetes vele száguldani egyetlen hátulütőlye a dolognak hogy egyenetlen úton instabillá válik. Több vállalkozás is használja szállításra például  a Mr. Wong mosoda  vagy a Pizza this! étterem. Sok helyen előfordul a városban mint parkólókban mint utakon.

Mindig parkol egy Downtown-ban a Munsee Aenue-n és Leftwood-ban.

GTA

Premier (Declasse)
Egy iszonyat jó családi sedan ami kiváló minden kategóriában.Kevésbé törik hamar gyorsul jó a végsebessége és szépen fordul. Elég gyakori az utakon ami nem meglepő.

GTA

Presidente (Albany)
Szintén új autó és közepesen teljesít. Közepes a sebessége és kicsit neház ami meglátszik a kanyarokban és az egyenetlen utakon. Elsősorban mégiscsak luxusautó, mivel a politikusok használják így a városháza krrnyékén mindig találunk párat és a koreai banda is ezt a kocsit használja kicsit tuningosabb formában.

GTA

Primo (Albany)
Ismerős lehet San Andreasból jó kocsi bár kinézete nem ezt sugalja de higyétek el nagyon jó kocsi 100%-ig megbízható. Nagyon sok helyen előfordul még van egy menőbb változata is ami vörös alapon arany csíkos vagy fekete alapon arany csíkos.

GTA

Rancher (Declasse)
Szintén visszatért kedvenc  SUV osztályú kocsink is melyet már többepizódban miden részben megkedvelhettünk, és még kinézetre is szinte teljesen azonos a régebbi verziókkal. Bár korábban volt titkos ügynök verdája  F.I.B. jármű és banda kocsi is a GTA IV-ben csak normál utcai változata van nem használja semmilyen szervezet sem. Nagyon jó terepjáró jól gyorsul,  tömörsége által minden ütközésből győztesen kerül ki magasságának köszönhetően jól veszi a kanyarokat és szinte bármilyen tereppel megbírkózik. Két változata van egy platós és egy tetős változata. Ritkán fordul elő de aki hamar szeretne egyet beszerezni az mindig talál egyet eastonban a Grand Easton terminál mögötti sikátorban.

GTA

Rebla (Ubermacht)

Egy elég érdekes autó nagyon kicsi de egész jól teljesít. Hamar gyorsul  végsebességre tehát könnyen kirepülhetünk a szélvédőn  és a kanyarokat is egész simán lehet venni velük.Főleg Hove Beachen fordul elő ahol az orosz maffia használja a fekete variánsát.

Mindig parkol egy Hove Beach-ben az első búvóhelyhez közel, miután elvittük onnan a Schafter-t.

GTA

Ripley (HVY)

Bár semmi értelme nem volt berakni a játékba mégis belerakták a fejlesztők talán hogy még realisztikusabb legyen a reptér. Ez a járgány repülőket húz el így nagyon hosszú és kissé idétlen alakja van. Sok mindenre nem lehet használni, lassú és bénán fordul. Akkor van értelme használni ha a reptéren belül nemtalálunk más járművet amivel elmehetnénk.

A reptéren több is parkol.

GTA

Roman´s Taxi (Albany)

Roman taxicégének  elit cirkálói. Mint láthatjuk elég kevés költségvetése van szegénynek így egy esperantót használ kissé átalakítva. Többek között nehezebb így lasabban gyorsul de nagyobb a végsebessége. Az ütközéseket is jobban bírja. Amíg lenem ég a taxicég addig mindig találunk egy darabot parkolva de utána nem lesz elérhető a kocsi.

A cég felrobbantásáig mindig parkol két egy a garázsban.

GTA

Romero (Albany)
A halottas kocsi is visszatért Liberty Citybe hát nemvitás sok a hulla manapság. A kocsi a Washington alapjára épült ezt az elejéből egyértelműen kivehetjük. Tulajdonságaiban is megedgyezik vele csak kicsit nehézkesebben megy miven a súlya megnőtt a hátsó koporsótér kialakítása miatt, de ha végsebességre felgyorsulunk egész szépen megy. Sajnos csak  egyszer tűnik fel valamelyik  MacReary testvér temetésén és csak ekkor a küldetés után lophatjuk el, ha elszalasztjuk már nem fogunk találkozni a kocsival a játékban.

GTA

Ruiner (Imponte)

Egy iszonyat jó kétajtós sportkocsi. Ízig vérig a versneyzők egyik kedvence, hamar gyorsul szépen kanyarodik. látszik a kialakításán hogy alacsony és áramvonalas. A piti gengszterek szeretnek vele felvágni. A város minden részén előfordul Algonquin kivételével.

Általában rengeteg parkol South Bohan-ben.

GTA

Sabre (Declasse)

Ismerős lehet szintén, a sorozat egyik legjobb izomautója. Az új generációs kocsi kicsit realisztikusabb és zordabb külsőt kapott, de tulajdonságai megmaradtak ugyanolyan jó gyors és mozgékony mint ahogy a régebbi részekben megismertük. Van egy  rozsdás változata, ami kicsit pöfékel és lassabb. Sokszor előfordul az utcákon.

Mindig parkol egy megviselt változat Acter Industrial Park-ban az egyik gyár mögött.

GTA

Sabre GT (Declasse)
A Sabre tuning változata most nem Sabre turbo néven hanem GT bár az ajtó alján látszik a turbo felirat.Kinézetben a kocsi tetején végigfutó fehér csík jelzi a különbséget belül a motorja. Gyorsabb és jobban farol  kiváló versenyekre. Leggyakrabban  Northwoodban látjhatjuk.

GTA

Schafter (Benefactor)

Egy 4 ajtós szedán. Nagyon érdekes kocsi első ránézésre elég jó kocsinak tűnik, de a kategóriájában a legrosszabb kocsi. Minden más szedán legyorsulja és a végsebessége se valami nagy, ennek ellenére sokan kedvelik ezt a kocsit többek között Mikhail Faustin, Jimmy pegorino, Packie, Gay Tony és az orosz maffia, akiknek fekete színű tuningolt változatát használják.

Mindig parkol egy Hove Beach negyedben a helyi búvóhely előtt.

GTA

Securicar (Brute)
Egy impozáns pénzszállító, ami hasonlít a GTA San Andreas-ban megismert változatára. Ez a kocsi az alapja az Enforcer-nek és a Police Stockade-nek. Nagyon jó kis kocsi, gyors, nehezen borul fel, jól kanyarodik és teljesen golyóálló. Egyetlen gyengéje a robbanás és a tűz. Szóval gránát, molotov, autóbomba és rakétavető veszélyes rá. Ha az utcán megtámadunk egy ilyen kocsit automatikusan két csillagos körözést kapunk. Általában Broker Boabo gyárterületén található meg esti időszakban, illetve Middle Park keleti részén is előfordul.

GTA

Sentinel (Ubermacht)

Az előző részekben mindig egy négyajtós szedán volt, ám most egy gyönyörű kétajtós sportkupét kaptunk. Gyorsabb, hatékonyabb, gördülékenyebb lett, a kanyarodása is tűrhető, bár nagy sebességnél jobban törik. Általában ritkán találhatjuk meg, de ha találunk egyet ne legyünk restek lopni egyet megéri a pénzét, főleg ha a különlegesen tuningolt változatát látjuk, ami nagyban hasonlít az előző részek maffia illetve XS változataival.

Mindig parkol egy a reptér irányítótornyának a tövében illetve forgalomban általában Alquincum Triangle kerületében találhatunk rá.

GTA

Solair (Willard)
Egy izmos kombi autó kinézetre nagyon elüt más kombi autótól, de teljesítménye messze a legjobb ebben a kategóriában. Nagyon gyors jól kanyarodik, és nehezen törik. Ez mind szép és jó de a dolog hátulütője hogy ritkán találkozhatunk vele.

GTA

Speedo (Vapid)
Egy ablaktalan furgon. A burrito után a második leggyorsabb furgon a játékban. A hátulja könnyebb, mint az eleje így nagyon labilis a kanyarokban illetve az egyenetlen talajon és hosszú a féktávja. Több cégnév lehet a kocsi oldalán.

GTA

Stallion (Classique)
Ez a kocsi a GTA2-t kivéve minden részben előfordult és sokak nagy kedvence. Most viszont nem egy kis tömör roadster-t kaptunk, hanem sokkal inkább egy széles, hosszú, lapos izomautót, ami a Dukes után a legjobb a kategóriájában. Gyönyörű az alakja, szépen gyorsul, magas a végsebessége és a kanyarokat is jól veszi, bár nagyobb sebességnél vigyázni kell, hogy ki ne csússzon. Egyetlen hátulütője, hogy érzékeny az esőre, amin nagyon csúszkál és nagy sebességnél a kanyarok szinte bevehetetlenek vele. Két variánsa van, egy kemény tetejű és egy nyitott tetejű változat. Általában a város minden részén megtalálható.

GTA

Stratum (Zirconium)
Egy újabb 4 ajtós kombi, ami szinte megedgyezik a solairal viszont törékenyebb labilisabb és nagyobb a féktávja.  Hosszú lapos kocsi tetején van egy üveg ablak.

GTA

Steed (Vapid)

Az egyik legjobb teherautó a játékban kinézete nagyon hasonlít a GTA III erás  Mule-ra.  Tulajdonságaiban lassan gyorsul a kezelhetősége sem a legjobb viszont egy idő után tisztességesen felgyorsul és a féktávja is rövid. A súlypontja alacsonyan van így iszonyat nehezen tud felborulni. Több nagyobb cégnév is szerepelhet az oldalán, mint pl a 247 üzletlánc vagy a Liberty Tree újság. Gyárterületeken mindig megtalálható.

Mindig parkol egy Tudor negyedben a Fulcrum Avenue-n.

GTA

Stretch (Dundreary)
Ismét kaptunk egy limuzint, ám most egy kiforrott ideált. Gyönyörűen néz ki. Kívül belül LED világítás és sötétített üveg, minibár és két TV is helyet foglal a belsejében. Viszont küldetésre nem ajánlatos jármű, lassan gyorsul fel, kis és szűk utcákba nehéz kanyarodni. A Middle Park körül szokott előfordulni fekete, vagy fehér színben.

GTA

Sultan (Karin)
Egy elragadó négyajtós öszkerékhajtású  sportkocsi  ideális választás bármihez. Versenyre, drifteléshez és bármi máshoz. Az ütközéseket is jól bírja és szinte lehetetlen felborulni vele.  A koreai bűnszövetkezet is ezt a kocsit használja kicsit tuningoltabb formában ami a a motorháztető hűtőrácsain mutatkozik meg. A játék legjobb sportautója.

GTA

Sultan RS (Karin)
Hála a  Sultannak nemcsak a GTA San Andreasban van verseny változata, hanem itt a GTA IV-be is beletették a fejlesztők, bár itt nem garázsban kell tuningolni, hanem készen parkol  egy helyen a városban, pontosan  Alderney északi részén, Westdyke negyedben az elhagyatott kúria mellett található garázs mögött, viszont  ha elvisszük akkor tele lesz vele a város. Kinézetre is brutálisabb, mint a sima változat ezen látszik a sport tuning. Kétajtós, az utastér versenyrácsos, légterelője van és a motorháztető is megváltozott. Két színt kombinációjábĺ áll a festése. Tulajdonságai elragadtatóak. Az egyik leggyorsabb kocsi  és ez gyorsul a leggyorsabban, illetve legkisebb a féktávja a játékban.  Hátrány,a hogy egyenetlen, illetve vizes úton labilis.

GTA

Super GT (Dewbauchee)
Ez a kocsi már a GTA San Andreas-ban belopta magát a szívünkbe, így sokak nagy örömére ismét visszatért egy Aston Martin bőrébe bújva. Ismét egy kielégítő kocsit kaptunk. Tulajdonságaiban kicsit alulmarad a Sultan RS-el  szemben. A többi sportkocsival ellentétben kicsit nehezebb, így még stabilabban megy az utakon. Bernie egyik küldetésében elérhető, Phil Sprunk gyáros küldetésében és egy Algonquin-i bőnüldözős küldetésben. Egyjátékos módban ritka, viszont a többjátékos módokban  elég gyakori.

GTA

Taxi (Vapid)
A sorozat  és a többi életszimulációs játék alapkelléke a taxi így ismét kaptunk nem is egyet  hanem három taxit. Sőt végre a sorozatban először rendeltetésszerüen is lehet használni a taxit! Vagyis intsünk le egy taxit az akció gomb  lenyomásával  intsünk le egy taxit (ha nem áll meg már van utasa ekkor vulgáris és nonverbális szavakkal  és mozdulatokkal jelzünk a taxisnak)  és a beszállásnak megfelelő gomb hosszas lenyomásával beszálhatunk hátra és a kis kijelzőn kiválaszthatjuk az uticélunkat vagy a térképen kijelölhetjük. Ez a régebbi fajta taxi megegyezik a Police Cruiser-er alapjával így tulajdonságaik is megedgyeznek. Gyorsulás nagyon jó, és a végsebessége is meghaladja az átlagot.

GTA

Taxi - Merit változat (Declasse)
Az harmadik fajta taxi amyelynek a Merit az alapja. Tulajdonságaiban kicsit alulmarad a sima Taxinál hosszabb a féktávja és ugyanazokkal a funkciókkal van ellátja mint a többi taxi.

GTA

Trashmaster

Mint a legtöbb közmű a kukások is használnak járműveket jelen esetben  a Transhmaster-t. Egy lassú körülményes jármű sok haszna nincs üldözős küldetésekben hátráltat minket és melléküldetésben sem vehetjük hasznát. Ami plusz pont nála realisztikusabbá teszi az élő lélegző várost. Nagyon szépen ki lett dolgozva.

Hajnali órákban járják a várost illetve a Fishmarker South-nál lévő telephelyen mindig van 4-5 parkoló jármű. Egyetlen küldetésben kell használnunk amikor a többi kukással felkell szedni a gyémántokat Ray Boccino parancsára.

GTA

Turismo (Grotti)
Egy gyönyörű olasz sportkocsi Ferrari beütéssel. Gyorsaságban csak a Comet előzi meg, így a megtisztelő második helyet kapja. Elég jó az irányíthatósága, de sajnos hamar törik, könnyen kirepülhertünk a szélvédőn és  a kereke sem bír túl sok ütközést kitörés nélkül.  Hála ezt a csúcsautót elég gyakran láthatjuk. Közlekedik az utakon és több helyen is parkol például Beachgate-ben Faustin háza mellett vagy az Algonquin-i mentőházunkhoz közeli Grotti autószalon is ezzel a kocsival van tele. A játékban megtalálható legdrágább autó címet is viseli.

GTA

Uranus (Vapid)

Kis ronda kocsi de a gyorsulása igazságos, és csúcssebessége is nagy  de így is hagy kivánnivalót maga után.A felfüggesztése puha így nagy sebességgel szinte lehetetlen kanyarodni. A deformációja kicsi így jó sok ütjözést kibír. Az orosz maffia is használja a kocsit de az övéké sportosabb így legtöbször Hove Beachen találkozhatunk az autóval.

Egy mindig parkol Happiness Island-en.

GTA

Vigero (Declasse)

Új izomautó a sorozatban. Teljesítményéiben alul marad társaival szemben. Vékony a kereke, könnyű a váza, így gyorsan száguld,  a fordulásban is lekörözi a Sabre-t. Három változata fordul elő az utakon. Egy átlagos változat, egy törött és egy rozsdás. Mint gondoljuk utóbbi kettőnek gyengébbek a tulajdonságai.

Mindig parkol egy a ed Wing Avenue-n Acter Industrial Park-ban.

GTA

Vincent (Maibatsu)
Egy négyajtós szedán átlagos autó jól kanyarodik sebessége közepes, törése is normális és alacsony hasmagasságának köszönhetően nehezen borul fel. Gyakori a városban.

GTA

Virgo (Dundreary)
Ismét róhatjuk az utakat a Virgo-val szinte változatlan formában hagyták a fejlesztők. Régi tipusú autó, kétajtós, lassan gyorsul, ingatag, talán a kanyarodása az ami még kielégítő. A fekete közösségek főleg a jamaikaiak használják. Little Jacob is ezt a kocsit használja aminek különleges bordó színe van.

GTA

Voodoo (Declasse)
Kedvenc low-rider verdánk is visszatért! Bár még alacsonyabb lett és még gyengébb mi így is szeretjük, vagy mégsem? Az egyik leglassabban gyorsuló autó a játékban, nehéz, kevésbé mozgékony,  de a  fékje tűrhetőek. A jamaikai banda használja, így elsősorban az ő területeiken találhatunk rá.

GTA

Washington (Albany)
Egy szép futurisztikus  négyajtós szedán. inkább luxusautó mivel gyengén szerepel  alulkormányozott krülményes a kanyarodása, közepes a gyorsulása és a végsebessége. Egyedül az ütközési deformációja kielégítő. Alquincumban található meg főként.

GTA

Willard (Willard)
Egy újabb négyajtós kis szedán ami tökéletesen megedgyezilk GTA San Andreas ban megismert másával, de persze részletesebb kidolgozást kapott.  Sebessége átlagos, csak piszok lassan gyorsul fel, annak ellenére hogy erős motorja van. Az albán uzsorásnak, Dardan Petrella-nak is ilyen autója van.

GTA

Yankee (Vapid)

Kedvenc teherautónk is viszatért, bár ugyanolyan lassú, nem szereti a rossz talajt, sebessége közepes  és elég jól veszi a kanyarokat. Mint mindig, ebben a részben is különböző cégek loói vannak az oldalán, mint például a Binco. Vigyázni kell velük, mert bugosak, ha beléjük ülünk elkezdenek két-három másodpercig rázkódni.

Forgalomban ritkán fordul elő, mindössze két-három küldetésben szerepel és kettő parkol Alderney-ben a Tudor negyedben lévő Tinderbox Avenue utca mellett lévő egyik gyártelep bejáratánál.